Zöldvilág

Zöldvilág

K&H: elrajtolt a zöldlakáshitel - érkeznek az érdeklődők

2021. október 05. - Zöldvilág

Hétfőtől már igényelhető a K&H-tól a Zöld Otthon Program lakáshitel, amely iránt már az indulás előtti hetekben sokan érdeklődtek. A fokozott érdeklődés érthető, hiszen támogatott konstrukcióról van szó, a kizárólag új lakás vásárlására vagy építésére felhasználható hitelt igénylőknek évente maximum 2,5 százalékos kamatot kell fizetniük, a maximális hitelösszeg pedig 70 millió forint. A K&H több milliárd forintos kihelyezésre számít.

 

Hétfőtől – 2021. október 4-től - a K&H kínálatában elérhetőek a Magyar Nemzeti Bank által létrehozott Zöld Otthon Program lakáshitelek. A program célja, hogy támogatott hitelkonstrukciókkal segítse az energiatakarékos lakóingatlanok elterjedését - közölte a K&H. 

Nagy összeg, kedvezményesen

A kedvezményes kamatozású konstrukciókat kizárólag BB energetikai besorolású emellett (szigorúbb feltételként) legfeljebb 90 kWh/m2/év összesített energiaigényű új építésű lakás vásárlására vagy építésére vehetik igénybe az érintettek. A zöldlakáshitel esetében a hitelfelvevőknek maximum 2,5 százalékos kamatot kell fizetniük, de gyermeket nevelő vagy vállaló háztartások a családi otthonteremtési kedvezmény keretében elérhető hitelekkel kombinálva a hitelösszeg egy részét akár 0 százalékos kamattal törleszthetik.  A zöldlakáshitel esetében a maximális hitelösszeg 70 millió forint, a futamidő pedig legfeljebb 25 év lehet. A kedvezményes kamatot közvetve az MNB nyújtja, ezért a bankoknak 0 százalékos kamattal biztosít forrást, amelyet a pénzintézetek hiteleznek a hitelfelvevőknek. A jelenlegi feltételek szerint 200 milliárd forintos keretet nyújt a jegybank a zöldlakáshitelek finanszírozására a magyarországi bankoknak. 

Több ezer érintett

“Bár csak október 4-től érhető el a zöldlakáshitel, az elmúlt hetekben fokozódó érdeklődést tapasztaltunk az új, támogatott konstrukció iránt. Ez érthető, mert hasonlóan magas maximális összegű és alacsony kamatozású támogatott lakáshitel eddig nem volt elérhető” - Árva András, a K&H lakossági szegmens marketing vezetője. Hozzátette: “Arra számítunk, hogy a program keretében több milliárd forint hitel kihelyezésére kerül sor, több ezer igénylő számára. Arra még korai bármit mondani, hogy mekkora lesz az átlagos hitelösszeg. Vagy arra, hogy meddig lesz elegendő a 200 milliárdos jegybanki keret.” 

Az biztos, hogy a zöldlakáshitel extra bővülést hozhat a lakáshitelek piacán, amely a K&H tapasztalatai szerint eleve növekvő pályán van. Az új lakossági jelzáloghiteleiek esetében az idei első félévben a volumen 55 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakában mért szintet, ez jóval meghaladja a teljes piac 33 százalékos bővülését.   

A K&H Csoport

Az ország egyik vezető és országosan 3.600 munkatársat foglalkoztató pénzintézeteként a K&H célja, hogy ügyfelei igényeit mindenkor magas szinten elégítse ki, és a lehető legteljesebb termékpalettát nyújtsa számukra. A K&H országszerte 200 lakossági ügyfélpontot működtet, és csoportszinten mintegy másfélmillió ügyfélnek kínál pénzügyi szolgáltatásokat. A magyar gazdaság működését több mint 2.500 milliárd forintnyi kihelyezett hitel- és hiteljellegű állománnyal segíti háztartások, kisvállalkozások, vállalatok és önkormányzatok finanszírozásán keresztül. A cégcsoport teljes tevékenysége hozzávetőlegesen 4.000 magyar beszállítónak és mintegy 700 banki és biztosítási ügynöknek biztosít megrendeléseket és folyamatos tevékenységet. 

A bejegyzés trackback címe:

https://greenword.blog.hu/api/trackback/id/tr7816708810

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása